
Szekszárd és a szőlő szeretete Dúzsi Tamást már gyermekkorában magával ragadta a szekszárdi dombság, az itt élő gazdálkodó paraszt emberek szőlő és bor iránti szeretete, így középiskolába szülei ellenzése ellenére az akkori gimnáziumban induló szőlész-borász osztályba iratkozott be.
Érettségi után a Gyöngyösi Mezőgazdasági Főiskola szőlész-borász szakán folytatta tanulmányait. Középiskolás korában még a szőlő, mint növény érdekelte komolyabban, majd a főiskolán fordult komolyabban a borászat felé. A gyöngyösi évek meghatározóak voltak számára, itt kötelezte el magát teljesen a borászat irányába. Borász és tanár Az első munkahelye a szekszárdi Mezőgazdasági Kombinát volt, ahol a pincét vezette, majd újabb kihívás jelentkezett életében. Szőlészetet-borászatot tanított Lengyelen a mezőgazdasági szakiskolában.
Borvidék: Szekszárd
Dűlők: Sióagárd Lányvár, Görögszó
Szőlőfajták: Kékfrankos, Kadarka, Pinot Noir, Merlot, Cabernet franc, Cabernet sauvignon
Talaj: Lösz és vörös agyag
Borkészítés: Elsősorban vörösborokat készítettünk, és azt is Kékfrankosból, mivel ezzel a fajtával rendelkeztünk. Szortimentünket a Kékfrankosok és a Kékfrankos alapú cuvée-ek alapozták/alapozzák meg. Induló borászati filozófiánk az volt, hogy a meglévő alapanyagból kell a fajtaválasztékot produkálni, és a maximumot kihozni.Ebből a fajtából készült az első rozé borunk is 1996-ban.Azóta már 10 különbőző rozé bort készítünk, melyek mára a pince termelésének a 70 %-át teszik ki. Mindemellett széles vörösborskálával rendezlkezünk.Rozéinkral és vörösekre egyaránt számos nemzetközi érmet kaptunk.

Termékek
-
Kosárba teszem
Dúzsi Kékfrankos 2021 Szekszárd (DRS)
Eredeti ár:2490 Ft + 50 Ft Kedvezményes ár:2096 Ft + 50 FtKosárba teszemDúzsi Niola Rozé Cuvée (M-CF) 2019 Szekszárd
Eredeti ár:7450 Ft Kedvezményes ár:5956 FtKosárba teszemDúzsi Pannon Rozé Cuvée 2024 (DRS)
Eredeti ár:2490 Ft + 50 Ft Kedvezményes ár:2096 Ft + 50 FtKosárba teszemDúzsi Rozé Cuvée (Cabernet Sauvignon-Kékfrankos) 2023 Szekszárd
Eredeti ár:2990 Ft Kedvezményes ár:2477 FtKosárba teszemDúzsi Szekszárdi Görögszó Cuvée 2013 Magnum
Eredeti ár:31990 Ft Kedvezményes ár:25400 Ft